Kapcsolat

Korábbi karmesterek

dohos-laszlo

DOHOS LÁSZLÓ


A magyar fúvószenekari karmesterképzés meghatározó, emblematikus alakja. A Moszkvai Csajkovszkij Állami Zeneakadémián tanult, ahonnan 1983-ban vörösdiplomával tért haza. A Magyar Honvédség nyugalmazott főkarmestere. Liszt-díjas karnagy. A Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség tiszteletbeli elnöke. Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense. Az Obsitos zenekar alapító vezető karmestere 2008-ban.

FEJES ISTVÁN


Az MH Szolnoki Helyőrség karmestere volt. 1989-ben kitűnő szakmai felkészültséggel és fiatalos ambícióval fogott hozzá a zenekar sikerei gyarapításához. Nem csupán biztos kezű karmestere, hanem jó érzékű menedzsere is volt együttesnek. Vezette a Szolnoki Fúvósegyüttest és huszárzenekart. Híresekké váltak arról, hogy képesek a legnehezebb feladatokat jelentő kortárs zenei műveket is műsorukra tűzni. 2008-tól nyu. őrnagyként az Obsitos zenekar karmester helyettese, majd 10 évig vezető karmestere. A Péceli Zeneiskola tanára, az Ossó János Fúvószenekar vezetője.

fejes-istvan
kovacs-tibor

KOVÁCS TIBOR


Fúvós-karmesteri szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Marosi László és Dohos László tanítványaként. 1990-ben került a Magyar Honvédség Központi Zenekar állományába került, 1995-ben karmester helyettes, 2004-től karmester. 2006-ban szerezte klarinéttanári végzettsége mellé klarinétművészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Művészeti vezetője és karmestere a Keil Ernő Fúvószenei Társaságnak. Az Obsitos zenekar élén karmesterként, zenészként többször vendégszerepelt.

TÓTH TAMÁS


Karnagyi diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte. 1983-ban az Országos Főiskolai trombitaverseny I. helyezettje. A veszprémi Honvéd Helyőrség karnagya, majd Nyíregyházi Koncert Fúvószenekar vezető karnagya, összhangzattan tanár a helyi Művészeti Szakközépiskolában. Trombitatanár a gödöllői Chopin Zeneiskolában és a budapesti Szent István Gimnáziumban. 1996-tól a Brass in the Five rézfúvós kvintett tagja. 2002-től Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Az Obsitos zenekar koncertjein szerepelt karmesterként, szólistaként, zenekari tagként.

toth-tamas
roszkos-janos

ROSZKOS JÁNOS


Sorkatonai szolgálatát a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Zenekarában töltötte, amely egy életre meghatározta zenei pályafutását. Leszerelését követően a Békéscsabai Szimfonikus Zenekarban játszott, akikkel Japánban hangversenyezhetett. 1985-ben felvételt nyert a Szegedi Konzervatórium harsona szakára, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép Iskola továbbképzőjét követte 1992-es diploma a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében Fúvószenekari karnagy diplomát szerzett 2000-ben. Állandó kisegítője a Fővárosi Operettszínháznak és a Budapesti Strauss Zenekarnak. Két évig karmestere volt a Keil Ernő Fúvószenei Egyesületnek. Játszott a Police Bandban. Az Obsitos zenekar karmestere 2018-2019 között.

NAGY ZSOLT GÁBOR


Honvéd őrnagy, karmestere a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Zenekarának. Tanára és vezetője volt a Péceli Fúvószenekarnak, tagja a Pécel Brass rézfúvós kvintettnek. Ezen kívül komponálással is foglalkozik. Az Obsitos zenekar karmestere volt 2019-2022 között. 2023-ban részt vett a VIII. Nemzetközi Kürt Akadémián, mint vendég jazz-kürtös.

nagy-zsolt-gabor
pajzs-gabor

PAJZS GÁBOR


Harsonásként dolgozott a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban, a Nyíregyházi Helyőrségi Katonazenekarban, a Honvéd Művészegyüttesben. Harsonatanári végzettsége mellett karmesterként tevékenykedett a Tűzoltóság Zenekarában, az Érdi, Budafoki, Kiskunlacházi és német amatőr és ifjúsági zenekaroknál. Több zenekart is alapított. 2024-ben vezényelte az Obsitos Zenekart 15 éves jubileumi koncertjén.