Történetünk – Obsitos

Az obsitos elnevezés a német Abschied szóból ered, jelentése kiszolgált katona. Garay János: Az obsitos c. költeményét (1843), melyben a hetvenkedő és anekdotázó katona elkápráztatta naiv hallgatóságát, Kodály Zoltán a Háry János című daljátékában dolgozta fel.

A Kispesti Obsitos fúvószenekar születése a honvédség nyugdíjas katonazenészeinek ötlete volt. 2008-ban a sok évet együtt játszott, de már leszerelt bajtársak elhatározták, hogy van még annyi energiájuk, hogy folytatják a közös muzsikálást a maguk kedvére, egy ún. „obsitos zenekar”-ban. Hozzájuk hamar kapcsolódtak más rendvédelmi zenekarokból leszerelt helyőrségi, tűzoltó, határőr, rendőr és pénzügyőr zenészek. Az évek során kiegészült a zenekar tiszteletbeli, lelkes fiatal muzsikusokkal.

A zenekar Dohos László ny. honvéd ezredes, honvéd főkarmester és Kovács Sándor alapító elnök vezetésével indult. 2009-től a zenekar karmestere és vezetője Fejes István ny. őrnagy lett, aki korábban a Magyar Honvédség szolnoki helyőrség zenekarát vezette. A zenekar 10 éves jubileumát követően a karmesteri pálcát Roszkos János, majd 2019-től Nagy Zsolt, a Budapest helyőrség zenekarának karmester helyettese vette át. 2022-től a zenekar művészeti vezetője, karmestere Hoffer Tibor. 2010-2014 között Bagoly István volt az egyesület megbízott elnöke, 2014-től Horváth György lett a választott elnök.

A zenekart a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház fogadta be. Egyesületként fő céljuknak a magyar és nemzetközi, népi, fúvós és katonazenekari hagyományok ápolását választották. Tevékenységük hangversenyek, térzenék, ismeretterjesztés, kulturális fesztiválokon, falunapokon, kis térségeken részvétel, más zenekarokkal közös fellépések, szólistákkal közreműködés. A zenekar tagja a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének.

Az együttes gyakori szereplője Kispestnek, ahol a helyi ünnepeken, rendezvényeken túl nagysikerű hangszertörténeti, ismeretterjesztő, adventi, karácsonyi, újévi koncerteket adott. 2010-ben Erdélyben vendégszerepelt fúvószenekari találkozón, ahol magyar művek előadásával sikert aratott. 2011-ben a zenekar Balatonlellén közreműködött az EU elnökség átadási ünnepségén. 2012-ben a Cserkeszőlői Fúvószenekari Versenyen a Keil Ernő Zenekarral közösen külön díjat kapott. 2014-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából hagyományteremtő céllal kistérségeken mutatkozott be műsorával. Az egyesület a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házzal közösen 2015-től évente megrendezi a Dél-pesti Fúvószenekari Találkozót.

A zenekar repertoárja sokrétű, a hagyományos katonazene mellett fúvószenei műveket, filmzenéket, opera- és operett részleteket, musicaleket, szólisztikus darabokat játszik.

Tagok összetétele az utóbbi időben színessé vált, csatlakoztak hozzánk különböző területekről tanult, zenélni szerető hangszeresek, közöttük van zenetanár, mérnök, közgazdász, pszichológus, népművelő, humánerőforrás-szakértő, könyvtáros, cukrász, ingatlanos, vállalkozó, vendéglátós, technikus, hangosító, fotós, szerelő. Így alkotunk közösen egy jól működő zenekari csapatot.


2008-2013

Az első 5 évünk

A zenekar indulásakor a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (KMO) kapott próbalehetőséget és raktárhelységet. A működésünkhöz szükséges hangszerek nagy részét a honvédség biztosította a feleslegessé vált hangszereiből. Az Önkormányzat segítségével sikerült pótolni a hiányzó hangszereket, továbbá elkészült a zenekar nyári díszinge. A díszruházatot, amit ma is visel a zenekar, a Fricsay Richárd Hagyományőrző Egyesület adományozta.

2008.03.15. – Obsitos első fellépése

Az első évek a fellépési lehetőségek keresésével és a zenészek toborzásával teltek. Az alapító nyugdíjas katonazenészekhez rövid időn belül csatlakoztak volt rendvédelmi nyugdíjas zenészek, később fiatal amatőr muzsikusok. A kerület rendezvényeinek állandó szereplőivé váltunk, így a nemzeti ünnepi koszorúzásoknak, városünnepeknek, téravatásoknak, adventi ünnepeknek. Hangversenyeink mindig telt házat vonzottak, egyre nagyobb érdeklődés kísérte fellépéseinket. A karácsonyi koncerteket a Kispesti Gyöngyvirág Kórussal közösen adtunk. Csatlakoztunk a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez (BEOSZ) és mint egyik tagszervezete egyre több felkérést kaptunk zenekari közreműködésre. Részt vettünk Nagyorosziban a Légierő Találkozón, Balatonkenesén a BEOSZ jubileumi ünnepségén és kopjafaavatáson, Balatonlellén az EU elnökség átadási ünnepségén. Felléptünk Pákozdon és Budapest Helyőrség Tavaszi szemléjén a Városligetben.

2010 – Koncert a Stefánia Palotában

2009-ben a Palota Zenekarral két közös hangversenyt adtunk a Stefánia Palotában. 2012-ben felléptünk Erdélyben a Rétyi XIX. Megyeközi Fúvóstalálkozón, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön. A Cserkeszőlői Fúvószenekari Fesztiválon a Keil Ernő zenekarral közös műsorunkért különdíjat kaptunk. A Zene és az Öregek Világnapján 2010-ben jótékonysági hangversenyt adtunk a Stefánia Palotában. A bevételt a nehéz anyagi körülmények között élő nyugdíjas katonák és azok hozzátartozó életminőségének javítására fordították. 2013-tól a Puskás Távközlési Technikum ünnepségeinek gyakori közreműködői voltunk.

2012.09.29. – Kemál Atatürk Téravató Kispesten

Megkezdtük a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban a zenés órákat, amelyeket a kerület általános iskolásai számára szerveztünk „Zene és hazaszeretet” címmel. 2013-ban nagy sikert arattunk a Múzeumok éjszakáján, amelyet a Posta Múzeumban adtunk. Közreműködtünk a kispesti Mihály-napi búcsún, Retro Napon, Tavaszi koncerten, Esélyegyenlőség Napján, Pünkösdfürdői Halászlé Fesztiválon, Sóskúti Lovas Napokon és a Vietnámi kultúresten.


2014-2018

A második 5 évünk

Az egyre fogyatkozó nyugdíjasok helyére fokozatosan több fiatal és tehetséges zenészt vettünk fel. 2014-ben meghívást kaptunk a Magyarok Világtalálkozója megnyitójára a Syma Csarnokba. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megkezdtük a Felső-Tisza völgy hátrányos helyzetű kistérségekben – „Helybe visszük a kultúrát” címmel – hangversennyel színesített ismeretszerző előadásainkat 2014-ben Aranyosapátiban, Füzérradványban, Drávaszabolcson, Apátfalván és Szajolban. 2017-ben Aranyosapátiban, Tarpán, Vásárosnaményban, Vámosatyán szórakoztattuk az érdeklődő és hálás közönséget. Rendszeres közreműködői vagyunk a Rétsági Nyugdíjas Klub rendezvényeinek, falunapokon és egyesületi összejöveteleknek. Sikeres hangversenyt adtunk magyar zeneszerzők műveiből Pákozdon, a katonai emlékparkban.

2014 – Fellépés a magyarok világtalálkozóján a Syma Csarnokban

2014-től a zenekar Újévi hangversennyel köszönti az újesztendőt, a KMO Művelődési Ház Színháztermében. A hangversenyen szívesen közreműködnek fiatal és tehetséges énekes és zenész szólisták. 2015-től rendszeres közreműködői vagyunk a Wekerlei Társaskör rendezvényeinek és hangversennyel szórakoztatjuk a kispesti Kós Károly térre érkezőket. Az Obsitos Fúvószenekar 2016-tól vezette a Hatvani Csata évfordulóján a menetet a hagyományos 1848/49-es megemlékezések helyszínére.

Új kerületi esemény lett a Dél-pesti Fúvószenekari Találkozó megrendezése. Meghívást az eseményre elsősorban a Dél-pesti zenekarok kaptak, így Kispest, Pestszentlőrinc, Csepel, Pesterzsébet, Soroksár zeneiskolák fúvószenekarai, de elfogadták meghívásunkat Budapestről, Rákoscsabáról, Vecsésről, Dunakesziről érkező zenekarok is. 2018-ban a Magyar Honvédség Szolnok Légierő Zenekara, a Katasztrófavédelem Központi Zenekara (Tűzoltó Zenekar) és a Pénzügyőr Zenekar vett részt a találkozón.

2017.09.16. – Marcali Országos Honvéd Kórustalálkozón

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének meghívására Marcaliban megnyitó közreműködőként vettünk részt az Országos Kórustalálkozón és Katonadal Fesztiválon. 2018-ban meghívást kaptunk és részt vettünk Dunakeszin a III. Pest Megyei Fúvószenekari Fesztiválon.

2018.05.26. – Dunakeszi vonulás

Az eltelt 10 év során számtalan elismerésben részesült a zenekar, amely elsősorban Fejes István karmesternek köszönhető. Fejes István a honvédségtől kitüntetést és elismerő oklevelet, Kispest Polgármesterétől Emléklapot kapott: „Kispest kulturális életében évek óta végzett kimagasló és eredményes szakmai tevékenységért, a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház Obsitos Fúvószenekarának magas szintű művészeti vezetéséért.”


2019-2024

A harmadik 5 évünk

2018-ban Roszkos János került a zenekar élére, őt 2019-ben Nagy Zsolt Gábor a MH Budapest Helyőrség karmestere váltotta fel. 2022-ban Hoffer Tibor lett a karmester és művészeti vezetőnk.

2018.12.24. – Karácsonyi koncert a Tüske Csarnokban

2019-ben felléptünk a Tüske Csarnokban a Forever Karácsonyi rendezvényén, a KMO-ban operett-musical esten. 2020-ban a Stefánia Palotában, és a covid járványra tekintettel online felvétel készült Rendhagyó énekóra címmel az 1848/49-es szabadságharcra emlékezve. A bezártságot feloldva Szeliden csapatépítő programot szerveztünk. 2021-ben zenekarunk nyitotta meg a Wekerle Napokat, Szekszárdon vendégszerepeltünk, a RAM Colosseumban közös koncertet adtunk a Balassi kórussal.

2020 – Újévi hangverseny Kispesten

2022-ben műsort adtunk Hatvanban, folytattuk rendhagyó rendezvényeinket az évente megrendezendő Újévi koncertekkel és a Dél-pesti Fúvószenekari Találkozókkal. „Helybe visszük a kultúrát” címmel jótékonysági hangversenyeket adtunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország keleti vidékén, Kovácsvágás, Aranyosapáti, Vámosatya, Szamosszeg kistérségekben. Ősszel önálló filmzene koncertet adtunk a KMO-ban. 2024-ben meghívást kaptunk a budapesti Belvárosi Fesztiválra, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Mátranovákiban adtunk hangversenyt. 15 éves jubileumi koncertünket októberben tartottuk meg. Ez alkalommal Kispest Önkormányzata és a BEOSZ oklevelekkel méltatta tevékenységünket.

2024 – Kispesti városünnep koncert


2024-

Minden jog fenntartva.
2026