Fuvola
Egressy Júlia

Fuvolás, tag 2018-tól
Ahhoz, hogy valaki zenét tanuljon, magától csak az első lépést kell megtennie. Helyettem a szüleim tették meg ezt a lépést még óvodás koromban, amikor beírattak a XVII. kerületi Bartók Béla Zeneiskolába. Szerencsére átlöktek mindhármunkat ennek a csodabirodalomnak a küszöbén. Mert Ők már tudták, mi ez. Anyukám templomi énekkarba jár, Apukám profi operai harsonás volt, de emellett sok kisebb együttessel, kamarával játszott és mindkettőjüknél láttam, hogy mekkora közösség építő ereje van az együttzenélésnek.
Ezt a műfajt Dely Csaba karmesterünk és Jutasi Miklós tanárom szerettette meg velem. 10 éves korom óta játszom zenekarban, ami nélkül ma már el sem tudnám képzelni az életem. Fúvószenekarok, Duó, Trió, Big band, zenekaros turnék… Mind életreszóló élményt és barátságokat hagyott maga után.
Kívánom, hogy mindenki kapjon lehetőséget a közösségben zenélést, éneklést, együtt alkotást, egymástól tanulást megtapasztalni, mert ebből nem csak egyszerű hangok lesznek, hanem kötődések, új- és új ismeretségek és ÖRÖMZENE. Főleg, ha ebben a Zenekarban Apukámmal együtt játszhatok!
Gulyás Réka

Fuvolás, tag 2024-től
Pszichológusként dolgozom, emellett pedig lelkes „hobbizenész” vagyok.
A kiskunlacházi Volly István Alapfokú Művészeti Iskolában tanultam először furulyázni, majd fuvolázni 12 éven át. Ez alatt az idő alatt több zeneművésztől is volt lehetőségem megtanulni a választott hangszerem rejtelmeit. Ma is szeretettel gondolok vissza rájuk, mivel a technikai tudás mellett a zene szeretetéről és a hangszer iránti tiszteletről is sokat tanultam tőlük.
Az egyéni hangszeres órák mellett 2009-ben csatlakoztam a zeneiskola zenekarához, a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekarhoz. Itt komolyzenei és szórakoztató zenei műfajokban egyaránt játszottunk zeneszámokat. Először fuvolásként, később pedig piccolósként is volt lehetőségem szerepelni a koncertjeinken. Velük tapasztalhattam meg először, hogy milyen libabőrössé válni egy koncerten, miközben játszom, mert annyira jól szólal meg, mert annyira együtt lélegzik a zenekar. Ez az egyik olyan élmény, amiért úgy gondolom, bármennyit megéri próbálni, gyakorolni.
Az egyetem elvégzése után Budapestre költöztem, és 2024-ben csatlakoztam az Obsitos zenekarhoz is. A jó hangulatú próbákon van lehetőségem zenei tudásomat tekintve fejlődni, új zenei műfajokban kipróbálni magam, mindemellett pedig itt is – hasonlóan a kiskunlacházi zenekarhoz – egy kedves, befogadó, lelkes tagokból álló csapat része lehetek, amely sokat hozzátesz a közös zenélés élményéhez.
Kucsera Viktória Anita

Fuvola, tag 2023-tól
Kicsi koromtól kezdve az életem rész a zenélés. Két év furulyával kezdtem, mivel alacsony voltam a fuvolához, majd utána átkerültem fuvola tanszakra. A XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskolába jártam (és még járok jelenleg is, csak gitár tanszakra) már elsős koromtól fogva. 19 évvel ezelőtt kezdtem a fuvolázást, mely a mai napig a mindennapjaim része. A Dohnányi Ernő Zeneiskola Fuvolazenekarában (eleinte gitárzenekar) 12 éve játszom, az Obsitos fúvószenekarhoz 2023 februárjában csatlakoztam. Amióta az eszemet tudom, mindig a közös zenélés a hét csúcspontja. Amikor a hangszeremen játszom, megszűnnek a mindennapi problémák, és kicsit kiszakadok az örökös mókuskerékből.
Sosem gondolkoztam rajta, hogy a munkám legyen a zenélés, mivel nagyon izgulós vagyok akármennyire is nem látszik rajtam, így a hobbizenélést választottam. Főállásban a közszférában dolgozom jelenleg, mellékállásban pedig fotósként.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, hogy mit jelent nekem a zene, azt hiszem, ez lenne az: A zene az, amibe elmenekülhetsz, ha szomorú vagy, és az, amivel kifejezheted a legnagyobb örömödet is.
Az egyik legnagyobb ajándék, hogy a szüleim támogatták a zenei tanulmányaimat kicsi koromtól kezdve, én is az Ő példájukat szeretném majd követni.
Mező Szilvia

Takács-K.Tóth Lilla

Fuvola, tag 2025-től
A zene egészen kicsi koromtól kezdve az életem meghatározó része. Zenész családba születtem Orosházán, ahol a nagypapám, K.Tóth László volt az Orosházi Fúvószenekar (OFZE) karmestere 30 éven keresztül. Ének-zenei általános iskolába jártam, majd 8 évesen kezdtem el fuvolázni a helyi zeneiskolában.
Különböző formációkkal zenéltem az évek során, és természetesen az OFZE tagja is voltam, ahol nem csak fuvolán, hanem piccolón is játszottam.
Egyetemi tanulmányaim miatt költöztem Budapestre. Azóta született két kislányom, és jelenleg szoftverfejlesztő villamosmérnökként dolgozom.
Az elmúlt éveimből hiányzott a zene, ami feltölt és kikapcsol. Nagyon örülök, hogy immár ennek a zenekarnak az aktív tagja lehetek.
Oboa
Wuschek Adrienn

Klarinét
Czúni Imre

Klarinét, tag 2013-tól
(Esetenként dob, szoprán/alt/tenor szaxofonok, tárogató, ritkán fuvola, piccolo is lehet a kezemben…)
Bár a családom sok tagja a zene valamely területén tevékenykedik az énektanártól a kottagrafikusig, mégis a zenével való kapcsolatom egész viccesen kezdődött. 10 évesen a zeneiskolai felvételin, amikor azt kérték, hogy énekeljek valamit, én egyszerűen kijelentettem, hogy: „- Nem!” A felvételiztető bölcs válasza pedig az volt, hogy: „- Jó, akkor fel van véve!”
Nagy szerencsémre már a kezdetek kezdetén egyenruhás zenekarok kiváló tagjai, vezetői vettek körül, így már gyerekként belekóstolhattam, milyen egy ilyen zenekar. Megtanított a fegyelemre, kitartásra, összpontosításra és a csapatmunkára. Ezt a zenei múltat nagyszerűen tudom használni jelenlegi kulturális szakember, és koncertszervezői munkám során, mely Budapest egyik legnagyobb közművelődési intézményében zajlik.
Óriási élmény, hogy az Obsitos zenekarban igazi élő legendák mellett muzsikálhatok, tőlük elleshetek egy-egy apró trükköt, fogást, technikát. Ezért is, hozzájuk képest önmagamra csak, mint hangszer tulajdonosra tekintek.
Császár Pál

Klarinétos, tag 2008-tól
1963-1967 „SZEDER” Akadémia klarinét szak
1967-1995:
katonazenész. ZMKA szimfonikus zenekar
Zrínyi Akadémia szimfonikus zenekar
Központi Zenekar
1995 Nívódíj
1986,1995 Fővárosi Operettszínház (kisegítő)
1996-tól 2022-ig: Németország: szalonzenekarok
Norderney, Bad Wörishofen, Bad Mergentheim, Bad Driburg
2008-tól Obsitos zenekar alapító tag
Demeter-Tóth Judit

Klarinétos, tag 2018-tól
Zeneszerző és zenei szerkesztő mozgóképhez (filmek, animációk, stb.), zongora és angol magántanár.
A zene egészen kiskorom óta szerves része az életemnek. 5 évesen már zenei előkészítőbe jártam zeneiskolába, majd 6 évesen elkezdtem zongorát tanulni és mellé 6. osztályos koromban felvettem a klarinét szakot is. Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban végeztem, ahova Horváth Györgynek, a zenekar elnökének és klarinétosának, akkori klarinéttanáromnak köszönhetem bejutásom, ahogyan azt is, hogy sok évvel később elhívott az Obsitos Fúvószenekarba játszani.
Egyetemi diplomát Londonban szereztem Könnyűzenei Előadóművész és Producer szakon, és ezekben az években kezdtem komolyabban dalírással, majd zeneírással foglalkozni és ez egyre inkább vette át a fókuszt az előadóművészetről.
6 évet éltem Londonban, majd amikor hazaköltöztem animációkhoz és pár kisfilmhez volt lehetőségem zenét írni. Az animáció által a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs tanszakával volt/van rengeteg közös projektem, és az elmúlt 3 évben óraadó tanárként is tanítok az egyetemen a zene és mozgókép kapcsolatáról. Jelenleg is zeneszerzéssel, illetve zenei szerkesztéssel foglalkozom dokumentumsorozatokban. Emellett nagyon szeretek tanítani akár zongorát, akár angolt.
A zenekarnak 6 éve vagyok a tagja és nagyon szeretem a jóhangulatú, de precíz és eredményes próbákat, valamint az izgalmas koncertlehetőségeket. Itt részese lehetek egy szuper csapatnak és a klarinéttudásom is szinten tarthatom.
Dorogi Dávid

Klarinét, alt szaxofon, tag 2021-től
1976-ban születtem Budapesten.
Nem vagyok végzett zenész, de már 12 éves korom óta játszom hangszeren. Rengeteg dolgot ad és adott számomra a zene. Megismertem érdekes embereket, jártam különleges helyeken, zenéltem tv-ben és rádióban, egyszóval sok-sok pozitív érzés és emlék társul mellé. Remélem, még hosszú éveken át áldozhatok ennek a szenvedélyemnek.
E mellett a sport, azon belül is a jégkorong, ami egy nagy szerelem.
Ha nem a színpadon, a jégpályán megtalálsz.
Horváth György

Egyesületi elnök, klarinét
Elsősorban zenetanárnak tartom magam, de mindig szerettem zenekarban játszani. Fiatalon nyaranta voltam strandos, újságkihordó, eladó, majd katona, alkalmazottként még zenetanár, zenész, tanszakvezető, igazgatóhelyettes, munkavédelmi vezető, zenei könyvtáros, pénzügyőr, leltári összekötő, végül az Obsitos zenekar egyesületi elnöke. Különleges számomra az együttes, mert van köztünk, akivel egy iskolába jártam; van, akikkel korábban egy zenekarban játszottam; van, aki a tanítványom volt. Itteni tevékenységemért 2023-ban a honvédelmi miniszter Honvédelemért III. fokozat díjban részesített. 2024-ben pedig a zenekar Kispest Önkormányzatától Közművelődési díjat kapott, amire büszkék vagyunk.
Sosem csináltam egy dolgot az életben, párhuzamosan képeztem magam, tanítottam, zenéltem, kutattam, alkottam. Ezekről szól egy-egy bekezdésem.
1953-ban születtem Budapesten. Szüleim zenei általános iskolába írattak be. 6 éves koromtól furulyát, 9 évesen zongorát, 12 évesen klarinétot tanultam. Egy évet a Dózsa György Gimnázium olasz-testnevelés szakára jártam, majd különbözeti vizsgák után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába vettek fel. Tanárom Kuszing János klarinétművész 16 éves koromban beajánlott a Pedagógusok Központi Szimfonikus Zenekarába és 19 évesen a Magyar Televízióban eljátszhattam Weiner Leó: Peregi verbunkját. Az érettségit követően szerettem volna dolgozni a Széchényi Könyvtár Zeneműtárában, vagy kottagrafikusként a Zeneműkiadónál, de hiányzott hozzá az angol nyelvtudásom, vagy a nyomdai kellékekhez a vételi költségem. Viszont felvettek a Múzeum körúti Zenei Antikváriumba eladónak. A főiskolai felvételi előtt napi 4-8 órákat gyakoroltam, ennek eredménye lett, hogy 1972-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Zene- és Énektanárképző Tagozatára, hol 1975-ben diplomáztam klarinét, szolfézs és általános iskolai énektanár szakon. Tanáraim voltak Miháltz Gábor klarinét, Földes Imre szolfézs és Friss Gábor ált. isk. ének. Mind a zeneiskolai fúvós, a konzervatóriumi fúvós, szimfonikus és a főiskolai szimfonikus zenekarok tagja voltam. Ezen éveim alatt a KPVDSZ Szimfonikus Zenekarban is játszottam, mellette a Bp. IX. ker. volt Toronyház utcai Általános Iskolában felső tagozatos énekórákat adtam és énekkart vezettem.
Hangszeres zenetanárként öt évtizeden keresztül tanítottam furulyát, klarinétot, szaxofont, kamarazenét zeneiskolákban, először Székesfehérváron, majd helyettesként Budafokon, nyolc évet egy józsefvárosi Zeneoktatói Munkaközösségben még zongorát is, két tanévet Gyálon, 39 évet a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol 20 évig fúvós tanszakvezető, 3 évig igazgatóhelyettes, 34 évig az általam létrehozott könyvtárban könyvtáros beosztásban dolgoztam. Itt Horváth Sándor képzőművész testvéremmel zeneiskolai „Iskolánkért” és Dohnányi Ernő emlékplakettet alapítottunk. 1995-ben felsőfokú zenei könyvtáros szakképzettséget szereztem a Fővárosi Pedagógiai Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében. Pályázat és számítógépes tanulmányaim folytán a Könyvtár kapta meg az iskola első számítógépét. Növendékeimmel fővárosi, országos versenyeken sikeresen vettünk részt, néhányuk zenei pályán tanult tovább. A velük alakított klarinét és szaxofon együtteseknek több száz átiratot hangszereltem, melyekből két gyűjteményes kottámat, Scott Joplin: Ragtimes kamaraegyüttesre, Fúvóstriók kezdőknek a Zeneműkiadó adta ki és forgalmazza. Tanári kitüntetéseim: Kulturális miniszter oklevél (1990), Főváros Zeneoktatásáért (2008), Bp. XVIII. ker. „Művelődéséért díj” (2013). Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2018).
Klarinétosként részt vettem szimfonikus, fúvós, színházi, népzenei zenekarokban, szaxofonoztam alapítóként beat és rock együttesben, fúvós-billentyűsként a Madách Színház színészeivel (Paudits Béla, Piros Ildikó, Wagner Gertrúd) irodalmi és gyermek műsorokban. Két évet játszottam a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekarban, másfél évet sorkatonaként a Magyar Honvédség Központi Zenekarában, nyolc évet a Budapesti Gyermekszínházban és a Jókai Színházban, 15 évet a Pénzügyőr Zenekarban, hol nyugdíjazásom alkalmával a „Vám és Pénzügyőrségért” érem arany fokozatát kaptam (2015). 20 évig az Erkel Ferenc Művészegyüttes tagja voltam – kikkel zenekari I. díjat értünk el a Palma de Mallorcai Világfesztiválon. Éveken át játszottam a Vasas, Csepel, Vadrózsák, Építők, Fáklya, rövid ideig a Duna Táncegyüttes zenekarában. Az 1998-as szombathelyi Népzenei verseny szólókategóriájában Vavrinecz Béla: Klarinét csárdás és csűrdöngölő művét mutattam be a Vasas együttessel, hol előadói oklevelet és zeneszerzői díjat kaptunk. A zenekarokkal 54 külföldi turnén 4 kontinens 21 országában vendégszerepeltem nemzetközi fesztiválokon, koncerteken, olyan nagyvárosokban is, mint Bécs, Berlin, München, Aachen, Párizs, Nizza, London, Manchester, Birmingham, Porto, Bukarest, Ljubjana, Isztambul, Jeruzsálem, Tel Aviv, Tripoli, Atlanta, San José, Szöul, Gwangju, Tokió, Nagoya, Kiotó, Osaka, Fukuoka, Peking. Fellépéseim száma meghaladja a háromezer kétszázat.
Zenetörténeti kutatóként két évig külső munkatársként részt vettem az MTA Zenetudományi Intézet Dohnányi Ernő Archívum megbízásából Dohnányi Ernő életét feldolgozó munkáiban. Írásaimat könyvekben adtam közre:
A Főv. XVIII. ker. Állami Zeneiskola 20 éve 1969-1989
A Dohnányi család története (Gombos László társszerzővel Dohnányi Évkönyv 2002)
Dohnányi Ernő művészi tevékenységének sajtórecepciója I. rész. A pályakezdő évek – (1887. január-1898. április) (Gombos László társszerzővel Dohnányi Évkönyv 2003)
Pénzügyőrök muzsikálnak 1867-2005
Dél-pesti zenei mozaikok [448-2009]
Magyar klarinétművész generációk 1700-2020
Szaxofon világtörténet 1838-2023
Az Obsitos Zenekar 10 éves jubileumi kiadványát 2018-ban szerkesztettem.
69 évesen kezdtem Vágó Zoltán festőművész-tanár tanfolyamán festészettel foglalkozni, ami egy új kifejezési lehetőséget adott számomra. Öt év alatt 79 képet festettem. Egyik tájképemet egy kortárs kiállításon a kiválogatottak között mutatták be. 2025-ben a Pesterzsébeti Csili Művelődési Házban önálló kiállításom nyílt. Több alkotásom Horváth György Géza néven magán tulajdonba került.
Horváth Tamás

Klarinét, tag 2023-tól
1961.07.05.
Általános iskola ötödik osztályában volt lehetőség hangszert megismerni. A klarinét nyerte el a tetszésemet. Majd felvétel nyertem Zenész tiszthelyettes képző iskolába.
Az iskola elvégzése után szolgálati érdekből Tatára helyeztek.
Munkahelyeim:
1980-85 Tatai Dandár zenekara, 1985-től Budapesten
Magyar Honvédség Központi Zenekar
Fővárosi Nagycirkusz
Fővárosi Operettszínház
Tatabányai Szimfonikus zenekar
Tatabányai fúvószenekar
Oroszlányi fúvószenekar
Kiss László

Klarinét, tag 2021-től
Nyu. honvéd alezredes. 1954. augusztus 08-n születtem Dombóváron. 18 éves koromig Tamásiban éltem szüleimmel. 8 éves koromban kezdtem a zenélést a Tamási Úttörő zenekarban, mint klarinétos, a zenekarnak 18 éves koromig voltam tagja. Karnagyunk Hemerle János és Kiszler József zenetanárok voltak. Nagy-nagy szeretettel oktattak bennünket, kis diákokat. Mi nem járunk zeneiskolába, mert a faluban nem volt. A zenekart a Tamási Földműves Szövetkezett finanszírozta. A hangszereket is a szövetkezet vásárolta. Nyolc nyáron át az Úttörőtáborban voltunk ahol színesítettük zenélésünkkel a tábor életét, illetve térzenét adtunk Balatonszabadi Sóstói szabad strandon és két éven át minden nyáron hetente kétszer a balatoni sétahajon játszottunk esténként.
1972-ben felvettek a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára (páncélos parancsnoki szak-általános iskolai nevelőtanár), ahol a zene iránti szeretetem és vonzalmaz megmaradt, citerazenekar és az énekkar tagja voltam és a néptánc csoportban is táncoltam. Hivatásos szolgálatomat Nagyatád helyőrségben kezdtem meg ahol a helyi gimnáziummal közösen énekkart szerveztem, a laktanyában zenét kedvelő sorkatonákból citerazenekart szerveztem, melyben én is játszottam. Sajnos klarinétozásra nem volt lehetőségem addig, amíg dolgoztam. 44 évig nem volt a kezemben. Szolgáltam még Kaposváron és Budapesten több katonai beosztásban. Időközben elvégeztem Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, a Külkereskedelmi főiskolát (PR szaküzem gazdász), Közgazdaságtudományi Egyetemet (Védelem gazdasági szakértő). Középfokú nyelvvizsgát tettem angolból és oroszból.
1998-ban szolgálati nyugdíjba kerültem, és még ebben az évben elkezdtem dolgozni az Állatorvostudományi Egyetemen, mint kollégium és gazdasági igazgató. 2017-ben tavaszán lettem igazán nyugdíjas.
Mivel zene szeretet iránti vonzalmam megmaradt, elővettem a klarinétomat, csodák csodájára megszólalt. Úgy döntöttem, hogy ha elfogadnak a Dunakeszi Koncertfúvósok, újra elkezdek zenélni. Elfogadtak.
Ismerősöm ajánlatta az Obsitos zenekart, hogy klarinétos keresnek. Horváth György Elnök úr elfogadott és így lettem a zenekar tagja 2021-ben, mint II szólamú klarinétos. Nagyon jól érzem magam a csoportban, mindig várom, hogy hétfő legyen és mehessek próbára. 2022-ben beléptem a Keil Ernő Fúvószenei Egyesületbe is. Ebben az évben a Dunakeszi Koncertfúvósokból kiléptem. A zene megtanítja az embert az alázatra, a küzdelemre, egymás elfogadására, és csapatszellemre, nem utolsó sorban örömet okoz.
48 éve vagyok házas, egy fiam és egy unokám van.
2021-óta vagyok tagja az Obsitos zenekarnak, mint II. klarinétos. A zenélést 2017-ben kezdetem újra, akkor, amikor már csak nyugdíjas lettem.
Pálfy Anna

Kisiskolás korom óta játszom klarinéton, a Weiner Leó Zeneiskola tanítványa voltam 16 éven keresztül. A fúvószenekari játék örömét is ott tapasztalhattam meg egy nagyjából 70 tagú társulatban, ahol közel 10 évig játszottam Sztán Pista bácsi vezetése alatt.
Jogászként végeztem és dolgozom, ami számomra hivatás, de a zenéléssel válnak a mindennapjaim kiegyensúlyozottá és boldoggá két gyermekem nevelése mellett. Nagy álmom, hogy egyszer egy zenekarban játsszak velük, amire komoly esély mutatkozik jelenleg.
Tagja vagyok a Grossturwaller Musikanten zenekarnak 2023 óta, ahol visszataláltam egy nagyobb kihagyást követően a zenélésre. Nagy örömömre szolgál, hogy wekerleiként ez a társulat is tárt karokkal fogadott, mindig örömmel tölt el már az is, ha próbálunk.
Basszus klarinét
Novok László

1952, Mélykút (Felsőbácska); nős, 3 gyerek, 10 unoka
A Kispesti OBSITOS Zenekar tagja: 2023. májustól – basszusklarinét
Nyugdíjas mérnök; mellette: business coach (takaréklángon) + lelkes amatőr zenész. Noha annak idején besoroztak, de behívót végül nem kaptam – ezzel együtt, az 50. születésnapom óta dokumentáltan „obsitos” vagyok
Kapcsolatom zenéhez:
Zenei általános (Mélykút, „Kodály módszer”) + ifjúsági fúvószenekar
44 éven át (tanulás, „egzisztencia” + családalapítás): „lelkes zenei műkedvelő”
Újrakezdés: 2011-től
Hiszek a zene, még inkább a közös zenélés léleknemesítő, közösségformáló erejében.
P.s.: szülők (nagyszülők) figyelmébe ajánlom: Kodály-zenei.
Szaxofon
Majthényi Csilla
Molnár Levente
Nagy Henrietta

Szaxofonos
Prigli Dóra

Szaxofonos, tag 2024-től
Alt szaxofonosként nagy örömmel csatlakoztam az Obsitos Zenekarhoz 2024-ben, ahol nemcsak kiváló zenészekkel játszhatok együtt, de egy vidám és befogadó közösség tagja is lehetek. Hálás vagyok, hogy ez által a közös zenélés öröme újra az életem része lett.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen végeztem, közgazdász, marketing-kommunikációs szakemberkènt. Munkám során főként egészségkommunikációval, azon belül is elsősorban női egészségkommunikációval foglalkozom. Tudom, hogy ahhoz, hogy jól legyünk, nem csak a testünkkel kell foglalkozni, de a lelkünkkel is. A mentális kikapcsolódásnak, lelki feltöltődésnek talán még sosem volt akkora szerepe, mint a mai világunkban. A zene pedig nemcsak annak ad, aki játssza, de annak is, aki hallgatja.
Zenei tanulmányaimat a Siófoki Művészeti Iskolában kezdtem Maitz Szilviánál, majd a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytattam, ahol Götz Nándor és Magyar Dénes voltak a tanáraim. Köszönöm, hogy megajándékoztak a zene szeretetével.
Balatoni lányként imádok víz közelben lenni, legyen szó, evezésről, úszásról vagy csak parton ücsörgésről. Zenész-hangmester és zörejművész párommal, két macskámmal és egy kutyámmal éljük vidám hétköznapjainkat.
Miért kell mindenkinek Zeneidő? Fodor Ákosnál jobban nem tudnám elmondani:
Zeneidő
mikor az élet
bocsánatot kér azért,
amilyen máskor
/Fodor Ákos/
Trombita
Ancza László
Bojtor Máté

Keszi Sándor

Trombitás, tag 2008-tól
Barcson születtem 1956-ban. Vecsésen nőttem fel. Gyerekként állandóan ritmusra mozgott kezem, lábam és dúdolgattam. Itt kaptam első trombitámat 9 évesen Nagy Jánostól, szüleim barátjától, aki a Honvédség Központi Zenekarban volt zenekarvezető. Vecsésen az akkor jó hírű Tűzoltó Zenekarnál működő alapfokú zeneoktatás keretében kezdtem trombitát tanulni.
14 évesen felvettek több száz jelentkező közül a Magyar Honvédség Zenenövendék iskolájába. Szakközépiskolai tanárom Szabó László, a főiskolán Zobay Béla. 1975-ben középfokú diplomát szereztem trombita szakon és a Magyar Honvédség Központi Zenekarában dolgoztam, játszottam hivatásos katonaként nyugdíjazásomig. Közben a Miskolci Zeneművészeti főiskolán trombita kamara-tanári diplomát szereztem.
A katonazenekari munka mellett több évtizedig zenetanítással is foglalkoztam, a Monori alapfokú zeneiskolában és helyettesítőként több helyen tanítottam /még szakközépiskolai énektanár is voltam/.
Mindig vonzott a gitár. Autodidakta módon elkezdtem tanulni klasszikus darabokat, majd 50 évesen középfokú vizsgát tettem a Váci Zenei szakközépiskolában. Kökény Zsuzsa gitárművész készített fel.
Az Obsitos zenekar megalakulásakor azonnal csatlakoztam alapító tagként. Úgy érzem ez a szívemhez közelálló társulat – a Keil Ernő fúvószenekari egyesület mellett, ahová 17 éves koromtól jártam kisebb megszakításokkal, /akkor még Ganz-Mávag zenekar volt/ a barátokkal való közös zenélés volt és lesz életem öröme.
Mészáros Endre

Trombitás, tag 2023-tól
1974-ben, 9 évesen kezdtem megszólaltatni a trombitát.
50 éve zajlik – remélem nem kell szó szerint érteni ! – már ez a tevékenységem.
Első tanárom, MARSCHALL JÓZSEF az Operaház harsonása volt. Nagyon örülök még most is, hogy ismerhettem, ui. nem csak a zenéről tudott újakat, ill. maradandókat mondani.
Voltam már hasonló zenekarban, mint az Obsitos, csak akkor még én voltam a „gyerek”. Tanulhattam fenti tanárom kortársaitól, akik abban a kb. 50 tagúban játszottak, nyugdíjasként, rendszeresen. A MACIVA ( Magyar Cirkusz és Varieté ) keretében is játszottam évekig. Főképpen külföldön, utazó cirkuszokban. Nagyon örülök, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban megismertem RADNÓTI TAMÁST, nekem Tomi bácsit, aki megtisztelt barátságával. Ő volt sokáig az igazgató.
STARK TIBOR TANÁR ÚR meghatározó még tanulmányaimban, emlékeimben, vele sem csak a zene miatt volt jó a találkozás. Hihetetlen tudással rendelkezett…
Nem voltam évtizedekig egy zenekarban , de évtizedek óta, még mindig szeretek játszani a hangszeren, leolvasni a kottát, találkozni a kollégákkal, talán még gyakorolni is, bár tudom, hogy ez pont az ő „hátbatámadásuk”. Ez egy öreg zenész vicc, aki nem hiszi járjon utána!
Tisztelettel:
Mészáros Endre
Trombita-tulajdonos
Szakmunkás, nem művész, esetleg
„szóra sem” érdemes művész.
Szuhamella Roland

Trombitás, tag 2013-tól
Végzettségemet tekintve okleveles villamosmérnök vagyok. Épületek villamos-energiaellátásának tervezésével foglalkozom főállásban, egy nagy mérnökirodában és egyéni vállalkozóként is.
A zenei tanulmányaimat alapfokon kezdtem el 7 éves koromban, melyet nem folytattam már közép szinten. A trombita hangszert választottuk közösen a szüleimmel és 27 év eltelte után is ezen a hangszeren játszom.
Több fúvószenekarban voltam aktív tag hosszú ideig (4-5 zenekar), melyekkel beutaztuk Európát. Fúvószenekari nemzetközi fesztiválokon vettünk rendszerint részt.
Jelenleg 2 zenekarban játszom aktívan, melyet próbálok a családi életemmel összhangban kezelni.
Zoltay László
Vadászkürt
Fárbás Zoltán István

Vadászkürtös, 2009. áprilistól tag
1975.01.24-én születtem Budapesten.
Édesapám és apai nagyapám révén a zeneszeretet kisgyerekkorom óta velem van. A fúvószenével 7 éves koromban találkoztam először, amikor édesapám elvitt egy fúvószenekari hangversenyre a MR híres 6-os stúdiójába. Zeneiskolai tanulmányaimat az Újpesti Zeneiskola falai között 8 évesen kezdtem furulyán, majd kürtön folytattam még 7-8 évig. Fúvószenekarba először 1989-ben kerültem (egykori Úttörővasutas Zenekar). Majd ezt követte az Újpesti, az Óbudai, Ferencvárosi Zeneiskola zenekarai, illetve időközben 1991-től 27 éven át a Keil Ernő Fúvószenekari Egyesület. De a vidéki zenekarok sem maradtak ki (Albertirsa, Vecsés). Zeneiskolai tanáraimnak (Pál Dénes †, Kalmár Péter, Bíró Erika †, Czentnár Dezső) nagyon sokat köszönhetek.
Tanulmányok: Budapesti Corvinus Egyetem vám igazgatásszervező szak.
Az Obsitos Zenekarba 2009 áprilisában érkeztem, ahol kiváló muzsikusok közé kerültem. Azóta is járok, hétfőnként várva az együttmuzsikálás örömét, a zenei feladatokat. Megtiszteltetés, hogy a Zenekar vezetőinek javaslatára 2024 januárjában a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Honvédelmi Miniszter által adományozott elismerésben részesültem. A zenélés volt és jelenleg is van az életemben a családom mellett és remélem, még sokáig élvezhetem minden percét.
Mindezek mellett cca. 30 éve dolgozom hivatásosként, illetve köztisztviselőként a NAV és jogelődje a VP-nél. Végzettségemet tekintve faipari technikusi oklevéllel, szociálpedagógusi és vámigazgatás-szervezői diplomával rendelkezem.
Hardi Krisztián

Vadászkürt, tag 2008-tól
A zenekar vadászkürt szólamát a megalakulás óta erősítem, lelkes amatőrként.
Gyártósoron mechanikus karbantartói munkám mellett közel egy óra utazással is megéri eljárni a zenekar próbáira, fellépéseire, mert mindig feltölt energiával, hogy számos kiváló zenésszel tölthetem el a szabadidőm.
Maros Ákos

Vadászkürtös, tag 2024-től
Születtem 1953.04.03.
Zenész családban nőttem fel. Csellózni kezdtem, majd váltottam kürtre, 9 éves voltam.
Zeneiskola, Bartók konzervatóriumi, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola.
Diploma után, Postás Szimfonikus Zenekar, BM Szimfonikus (Duna) Szimfonikus Zenekar. Innen mentem nyugdíjba.
Főiskolai tanulmányaim alatt már elkezdtem tanítani, amit még most is csinálok.
Pausch József

Vadászkürt, tag 2008-tól
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett kürt tanári szakon.
Hosszú éveken keresztül a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának szólamvezető zenésze volt.
Nyugdíjasként tagja a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekarnak, a Mátyásföld Kertvárosi Fúvószenekari Egyesületnek és az angyalföldi Keil Ernő Fúvószenei Egyesületnek.
Alapító tagja a zenekarnak és felügyelő bizottsági elnöke a Kispesti Obsitos Fúvószenekari Egyesületnek.
Varga Csenge

Tenorkürt
Kovács Gábor

Tenorkürt, tag 2016-2017 és 2022-től
Amatőr zenész.
Szombathelyen a Bartók Béla zeneiskolában jártam tenorkürtre. Itt csatlakoztam a Szombathelyi Ifjúsági Zenekarhoz. Később a város felnőtt fúvószenekarában folytattam a zenélést.
2013-ban felköltöztem Budapestre, ahol pár évig nem tudtam zenélni a munkám miatt. A szerencsének köszönhetően egy Facebook hirdetésben olvastam, hogy a zenekar zenészeket keres. Nagyon jól éreztem magam az első próbán és nem is volt kérdés, hogy csatlakozzam a zenekarhoz.
Masato Okazaki

Baritonkürt
Bíró Tamás

Baritonkürt, tag 2025-tól
Pár szót magamról:
1958. február 27-én születtem ikertestvéremmel Józseffel. Anyukánk korai halála miatt állami gondozásba kerültünk, ezért a Fóti Gyermekváros lett az új otthonunk, ahol az ifjúságunkat töltöttük 1975-ig. A gyermekvárosban ismerkedtem meg a fúvószenével, ahol ventil harsonát, majd baritonkürtöt tanultam Puska László karmestertől. Amikor kikerültem az intézetből, elmentem Sztán Tivadar harsona művészhez tanulni a VI. kerületi Zeneiskolába. Zenéltem a KISZ Központi Művészegyüttes Fúvószenekarában, majd az abból alakult Ifjúgárda Fúvószenekarban. Négy évet harsonáztam az István Zenekarban, majd ezt követően a kötelező sorkatonai szolgálatot már a Petőfi Laktanya fúvószenekarában töltöttem le, mint tenorkürtös. Voltam hangszertáros, fűtő, karbantartó, gondnok, majd a legvégén kiskereskedő azaz trafikos. 14 évvel ezelőtt, 55 évesen kaptam agyvérzést, strokeot. Nagy szerencsémre eszem-iszom, jövök-megyek, mivel csak az egyensúlyom és a térlátásom sérült. Harminc év kihagyás után újból zenélni kezdtem. Érzem a zene pozitív hatását, amit az agyamra gyakorol. 2025 decemberétől mint nyugdíjas, lettem az Obsitos Fúvószenekar tagja, ahol jól érzem magam. A zenélés új lendületet adott az életemnek, amit a családom lelkes támogatásával élvezhetek.
Vass Imre

Baritonkürt, tag 2010-2014, 2020-tól
Budapesten született 1960-ban.
Kezdetben a nagybátonyi zeneiskolában tanult hegedűt, majd harsonát.
A Debrenceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolát követően, 1982-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene Tanárképző Intézet Szegedi Tagozatán diplomázott harsona szakon.
Tagja volt a BM TOP Központi Fúvószenekarnak, a Tűzoltó, ma Katasztrófavédelem Fúvószenekarának.
Tanított a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában.
Tuba
Bogdán János

Tubás, tag 2021-től
1956.11.21-én születtem Dunaföldváron.
Gyerekkoromat Ordason töltöttem, ott éltünk. Innen jártam át Dunapatajra zeneiskolába. Az „általános”-t is Ordason kezdtem, majd Géderlakon folytattam a felső tagozatot. 11 évesen kezdtem hegedülni Kiss Dezső bácsinál, ami 3…4 évet követően abba maradt – mert nem voltam „menő” a lányoknál…Viszont az akkori igazgatóm Cserey Józsi bácsi visszahívott trombitálni és így rendeződött az életem! A zeneiskolában Filus Antal tanítványa lettem.
Sorkatonának 18 évesen vonultam be: a Kalocsai Helyőrségi Zenekarhoz kerültem. Éppen ekkor szerelt le a zenekar tubása és legnagyobb elkeseredésemre én kerültem a helyére: „Parancs! – Értettem!”. Így lettem tubás, amit ekkor nem igazán terveztem hosszabb távra.
A szolgálat közben a Pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Technikumban 1976-ban gépészként végeztem. Tovább-szolgálóként a Zenekarban néhány hónapot követően azon kaptam magam, hogy megbékéltem a tubával… A következő évben viszont mégis tenorkürtre váltottam egy üresedést követően. De azután, újabb egy év elteltével egy képzett tenorkürtös, ill. harsonás kolléga belépése okán újra csak a tuba lett a hangszerem. A zenekarban folyamatosan gyarapodott a létszám főleg főiskolát végzett sorkatonákkal bővültünk. Tőlük is, de az az idős kollégáktól is sok segítséget kaptam: rengeteget köszönhetek (a teljesség igénye nélkül) Béres Bélának, Jakab Ferencnek, Rudolf Gyulának.
Nagyon szép, munkával teli évek teltek el, miközben a Zeneiskolába is visszahívtak kisegíteni. Másodállásban 2,5 éven át tanítottam korábbi iskolámban.
A közeli Hartán 1996-ban kívánták megalapítani a zeneiskola fúvóstagozatát, amely feladatra felkértek. Nem kis dilemma után igent mondtam – bevállaltam. A több hangszeren szerzett tapasztalataimnak komoly hasznát vettem, hisz a fuvolát leszámítva „minden, ami fúvós”-t kellett tanítani. Ehhez katonazenész-társaimtól is sok segítséget kaptam. Az igazi kihívás azonban a fúvószenekar megalapítása volt, amit 1,5 év tanítást követően, 18 fővel, egy karácsonyi koncerttel debütálva sikerrel véghez vittem. Folyamatosan fejlődtünk – magam is fúvós-karmesteri képzést kaptam Sopronban, ahol többek között Auth Henrik ezds., Dohos László ezds. és Galli János tanítottak. Az első tábori képzést követően évente találkozhattunk mestereinkkel továbbképzés céljából. Végül megszereztem a felsőfokú fúvós-karmesteri oklevelet. A főiskolai továbbtanulásról azonban le kellet mondani családi kötelezettségeim miatt: ekkor már mindkét gyermekem tanult (főiskolán, ill. zenei szakközépiskolában).
Eközben a katonazenekar szolgálatvezetőjének is kineveztek, a tényleges zenéléssel párhuzamosan. Ez a felállás egészen a 2001. évi leszerelésemig tartott. A kapcsolat azonban nem szakadt meg, hiszen további 2 éven át tubásként segítettem a csapatot – ellenszolgáltatás nélkül. Hartán egészen 2012-ig tanítottam, de a szerződéses jogviszony a továbbiakban nem volt fenntartható. Ezért azt intézménytől független alapítványt kellett létrehozni. Az irányításommal létrejött Hartai Fúvósok Zenekar egészen 2019-ig sikeresen működött. Az ezt követő 2 évben a zenekar gerincét adó gyerekek sorra „kiöregedtek”, miközben az utánpótlásuk nem volt megoldható. A megmaradt 5…8 fős „keménymaggal” időnként ma is összejárunk örömzenélésre. A Kalocsai Ifjúsági Zenekart eközben tubásként segítem – részt veszek a munkájukban.
Mindeközben a Budapesti Helyőrségi Zenekarban is évente 60 napot dolgoztam – teljes értékű tagként zenei munkát végeztem. Kedvenc karmesterem Nagy Zsolt őrgy. úr egy alkalommal felkért arra, hogy segítsem ki a Kispesti OBSITOS Zenekart egy fellépés erejéig. Az együtt zenélés kellemes élményt nyújtott számomra is.
2021-ben végleg nyugdíjba vonultam. Ekkor kaptam újra megkeresést az OBSITOS Zenekartól, ahol a mai napig is zenélek. Így ma párhuzamosan 2 zenekar tagjaként jól érzem magam – és ameddig csak lehet, ezt az állapotot fenn kívánom tartani.
Zenészként sok helyre eljutottam úgy itthon, mint külföldön. Katonazenészként legalább ötször Németországban, a Hartai Fúvósokkal Németország, Ausztria, Erdély Bulgária, Görögország, Törökország voltak az külföldi úticélok. Kisegítőként más zenekarokkal Törökországban, Görögországban és Németországban jártam.
Honvéd-szakmai tevékenységeimért többször jutalmaztak, illetve kaptam kitüntetéseket. Ezekre nagyon büszke vagyok:
A Haza Szolgálatáért” – Bronzfokozat, majd Ezüstjel
Szolgálati érdemeimért a „Díszszemle Kiváló Katonája” kitüntetés birtokosa is vagyok.
Csoportos kitüntetéseim a következők:
Pro Urbe Kalocsa (1985; 1990 – Kalocsai Helyőrségi Zenekar)
A Művelődési Miniszter Dicsérő Oklevele
A Honvédelmi Miniszter Dicsérő Oklevele (1996)
Magánemberként:
Harta Nagyközségért kitüntetés: „Harta díszpolgára”
A Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségért díj (2012)
A Hazámat szolgálom!
Mező Csaba

Oláh Sándor

Tubás, tag 2016-tól
Tiszafüredi születésű vagyok, szakmát is ott tanultam.
A helyi zeneiskolában tanultam meg kottát olvasni, hangszeren játszani. Első főtárgytanárom Polgár Benedek tanított trombitázni, majd Balla Tibor a harsona tanszak tanára oktatott a tuba helyes használatára. Nagyon megszerettem ezt a hangszert, szülőként is visszajártam fújni a zenesuli zenekarába. Zenei végzettségem nincs, de büszke vagyok arra, hogy a tiszafüredi zeneiskola megalakulásakor az első növendékek között lehettem.
Hosszú évekig nem zenéltem, a munka, az élet így hozta. Jelenleg Budapesten élek.
2016-ban a kerületi újságban hirdetett a Kispesti Obsitos Fúvószenekar, hogy kottát olvasni tudó, fúvóshangszeren játszó tagokat keres. Két évtized kihagyás után, ebben a szuper csapatban fújom újra a tubát.
Eredeti szakmám géplakatos, huszonhárom évig váltókezelő voltam, érettségiztem, van több végzettségem, szakmám, dolgoztam külföldön. Most matrózként dolgozom az A38-as hajón.
Harsona
Arató László
Gede László

Pajzs Gábor János

Basszusharsonás, zenekari tag 2018-tól és vezetőségi tag, nyu. tűzoltó ales. karmester, zenetanár, tűzoltósági tanácsos
„Soha nem kellett dolgoznom, mert mindig azt csinálhattam, amit szeretek: zenéltem!” Hogy jutottam el idáig? Mióta az eszemet tudom mindig szólt a zene körülöttem! Mikor iskolás lettem a leckeírás után csavaroghattam Pesten a kedvem szerint. A rollimat hajtva folyamatosan fütyültem, ami eszembe jutott. Az első táncdalfesztivál idején találtam meg nagybátyám gitárját a szekrényben. Onnantól életemet a zene határozta meg. 6.-os koromban unokabátyám Török Bálint adott egy harsonát és kezdett tanítani. Akkor jött a Beatles őrület, amikor lehetett csak tánczenét hallgattam. A Veres Pálné gimnáziumban Ugrin Gábor vezette a kórust, a próbák és a szereplések elkötelezetté tették a közös zenélésért!
16 éves koromban vettek fel a Bartók konziban harsona szakra. Nagyon kemény munka kezdődött, nem csak a harsonával, de az elméleti tárgyakban is. Szenzációs tanáraim voltak, minden tárgyból, így nagyon gyorsan tudtam lemaradásomat behozni az osztálytársaimhoz képest. Amint már kiismertem magam a hangszeren és tudtam hallás után is játszani, nem csak kottából sok helyre hívtak. Dixieland, népzene, tánczene, szimfonikus zenekar, még a Sebő együttessel is filmeztünk! 2018-óta vagyok az Obsitos tagja, mint basszusharsonás.
Munkahelyeim:
Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, Nyíregyházi Helyőrségi Katonazenekar, Honvéd Művészegyüttes, ezekben mind harsonás
Harsonatanárként: Gödöllői Áll. Zisk. Érdi Áll. Zisk. Budafoki Műv.Isk.
Zenetanárként: vidéki, fővárosi és németországi magán isk.
Karmesterként: Érdi, Budafoki Kiskunlacházi és Németországi amatőr és ifjúsági zkr.-k
Hivatásos karmesterként Tűzoltóság Központi Zenekar
Zenekarok, amiket alapítottam:
Budafoki Fúvós Egylet 1990
Szent Kristóf Régizene együttes 1992
Kiskunlacházi Fúvószenekar 1999
Connected Ortenau Jungenkapelle 2013
Blasmusikverband Ortenau Senioren Orchester 2015
Az Obsitoson kívül még harsonázok a Zalaszentgróti és Sümegi fúvószenekarokban, mint a Budafoki Fúvós Egyletben is.
A zenehallgatáson kívül sokat olvasok. Kedvenc íróm Krúdy Gyula, zeneszerzőm Gustav Mahler. Ennek ugyan ellentmond, hogy kedvenc műfajom az opera. Legnagyobb film élményeim Fellinihez kapcsolódnak. Nyugdíjasként örököltem egy birtokot a Zalában egy présházzal, ami a felújítás után 4 szobás tanya lett. Aranykalászos gazda, hegyközségi tag lettem, a meglévő gyümölcsös, fás terület mellé még vettem egy elaggott szőlőt, így másfél hektáros birtokom van, itt töltöm napjaimat, gazdálkodom váltakozó sikerrel. Feleségemmel Radóczy Mária tűzzománc iparművésszel közösen működtetjük a róla elnevezett művészeti galériát Budatétényben immár negyedszázada. Művészi, pedagógiai és művészetpártolói tevékenységért Budapest díjat, a Budafok-Tétény önkormányzatától díszpolgári címet kapott.
5 gyereket neveltünk fel, 7 unokánk van. Legkedvesebb időtöltésem, ha velük lehetek.
Rozsmann Tibor

Ütők
Egressy Károly

Harsona, eufónium 2008-tól alapító tag, 2023-tól nagydob, cintányér
1948 10. 14. Budapest.
Tanulmányok:
HM zenei szakközépiskola 1963-1968,
tanárok: Pehl András és Steiner Ferenc.
Munkahelyek:
ETI fúvószenekar 1968-1970
Honvéd Művészegyüttes Zenekara 1970-1972
Magyar Állami Operaház Zenekara 1972-2000
Modern rézfúvós Együttes 1974-2001
Tanítás: HM zenei szakközépiskola 1981-1999
Mező Róbert

Szabó István

Ütőhangszeres, tag 2015-től
Budapesten születtem 1955.07.31. egyszerű zeneszerető családban. Hangszeremet. a dobot (dobolást) már gyerekként megszerettem. A komolyabb tanítást a Vasutas Szakszervezet Központi zeneiskolájában kaptam. Tanáraim az akkori legjobbak voltak. Bányai Lajos, Tóth József, Kőszegi Imre. Zenei munkálkodásom a seregbe való bevonulásommal vette kezdetét.
Tizenegy évig voltam a Budapesti Helyőrség Zenekarában a dobszólam tagja. A mai napig nagy szeretettel gondolok arra a kivételes időre.
Majd az idők változásai miatt leszereltem és a vállalkozói létbe léptem be, melyet a nyugdíj eléréséig vittem. A zenéléssel ez idő alatt sem hagytam fel csak csökkentett mennyiséggel végeztem. Zenei meghívásoknak tettem eleget, majd a Dunakeszi Koncertfúvós zenekarban lettem aktív tag.
Régi katonatársam hívására léptem be az Obsitos Fúvószenekari Egyesületbe.
Szitó Mátyás
